Sosem látott felvételek kerültek elő Magyar Péter diszkóbotrányáról (videó)
A Tényeknek exkluzív interjút adott az a férfi, akinek a telefonját a Dunába dobta a politikus, miután egy szórakozóhelyen fiatal lányokkal bulizott.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, melynek a győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.
Dóra jelenleg középiskolai tanuló. Az ország 4. legjobb technikumába jár. Ambíciója továbbtanulni egyetemen, hogy elérje az álmait és a céljait. Bár csak 158 cm magas, de ez nem akadályozza meg abban, hogy nagy dolgokat érjen el. Szabadidejét leginkább a barátaival tölti, mert szeret társaságban lenni és élményeket megosztani velük. Könnyen barátkozik, és mindig nyitott az új kapcsolatokra és élményekre.
Dóra a bak jegyében született. Kedvenc étele az Alfredo tészta, kedvenc itala pedig a limonádé. Szereti DESH-Strawberry című számát, illetve a Giorgio Armani- My Way parfümöt.
Baji Dóra
18 Békés
Sosem látott felvételek kerültek elő Magyar Péter diszkóbotrányáról (videó)
A Tényeknek exkluzív interjút adott az a férfi, akinek a telefonját a Dunába dobta a politikus, miután egy szórakozóhelyen fiatal lányokkal bulizott.
Kudarcot kudarcra halmoz a DK
A megsemmisítő választási vereség után feloszlott az árnyékkormány, megszűnt a DK TV és nő a párton belüli elégedetlenség. Ennek ellenére Gyurcsány Ferenc a jövőt tervezi, amiben fontos szerep juthat akár a Magyar Péter vezette Tisza Pártnak is – írja a Magyar Nemzet.

További versenyzők
Kalmár Julianna
18
Ásotthalom
Benita Kim
19
Kecskemét
Berke Debóra
23
Békéscsaba
Majer Petra
19
Szeged
Mezei Virág
21
Orosháza
Csókás Nikolett
26
Lajosmizse
Radics Andrea
22
Kiskőrös
Bogáromi Viktória
19
Szeged
Forrás Barbara
20
Szatymaz
Sümeghy Laura
18
Szeged
Kiss Lili
18
Gyula
Hajnal Edina
23
Orgovány
Kiss Orsolya
20
Gyula
Szigeti Klaudia
21
Vésztő
Lenkei Mercédesz
24
Békéscsaba
Ács Henrietta
18
Pirtó
Freivolt Brigitta Ágnes
24
Tiszaalpár
Faragó Renáta
20
Szeged
Kasuba Lili
21
Szarvas
Balogh Dóra Evelyn
30
Orosháza
Stír Nikol Tímea
19
Kiskunhalas
Vig Vivien
26
Békéscsaba
Harangozó Alexandra
19
Kecskemét
Samu Hédi
19
Kecskemét
Mircsov Viktória
18
Szeged
Lintner Aliz
22
Kiskunhalas
Kiss Fruzsina Kornélia
18
Makó
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Bódi Vanessza
19
Szentes
Kovács Viktória
20
Ásotthalom
Kovács Anita
26
Kecskemét
Brutyó Boglárka
30
Csanádpalota
Lévai Anasztázia
22
Vésztő
Vörösváczki Vivien
22
Orgovány
Németh Jázmin
20
Bácsalmás
Félix-Borsos Klaudia
32
Kecskemét
Potocska Dzsenifer
21
Medgyesegyháza
Kurusa Mercédesz
25
Szeged
Tóth Alexandra
31
Hódmezővásárhely
Vágó Zsófia Diána
20
Kistelek
Horváth Alexandra
23
Kiskunfélegyháza
Tóth Kinga
22
Hódmezővásárhely
Gajdács Katalin Regina
24
Csanádapáca
Jakucs Ilona
27
Békéscsaba
Hrivnák Erika
20
Kondoros
Németh Gréta
20
Kecskemét
Pacskó Dorina Diána
20
Tiszaalpár
Kolompár Nikoletta
18
Szentes
Varga Barbara Hanna
18
Kecskemét
Korábbi versenyek