Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Márkus Alexa Lea
18, Koppányszántó

A Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium tanulója vagyok. A családom és a barátaim biztatásának köszönhetően jelentkeztem a versenyre, magamtól nem lett volna elég bátorságom ahhoz, hogy megmérettessem magam. Pozitív életszemlélettel rendelkezem, mosolygós és energikus vagyok. Mindemellett nagyon kíváncsi is, szabadidőmben szívesen bővítem tudásom, illetve szeretek festeni, olvasni és kerékpározni. Nagy bennem a versenyszellem, kiskoromban számtalan vers,- illetve mesemondó versenyen vettem részt.

Alexa 170 centiméter magas, csillagjegye Ikrek. Kedvenc étele a pestós lazacos tészta, itala az ásványvíz. A legszívesebben a Bastille Things we lost in the fire című számát hallgatja, a parfümök közül pedig Hugo Boss Ma Vie Pour Femme illatát preferálja. 

 

Tündérszépek – 2020