Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Antal Renáta
19, Tarnalelesz

– Érettségivel rendelkezem, jelen pillanatban pedig a Szent Lőrinc Szakközépiskolában tanulok vendéglátásszervező szakon. Hobbijaim közé tarozik a focizás és a görkorizás. A szépségversenyre az interneten lettem figyelmes. Azért döntöttem úgy, hogy szerencsét próbálok, mert szerettem volna magam megmérettetni ebben a számomra teljesen új helyzetben is. 

Renáta kedvenc itala a kávé, étele a rántott karfiol, kedvenc parfümje nincs, és legszívesebben a Follow the flow zenéjét hallgatja. Magassága 163 cm és a Kos jegyében született.

Tündérszépek – 2020